Szezám tárulj! - Szinező

Szezám tárulj!

83Milyen jó lenne, ha mindig tisztában lennénk értékeinkkel, azokkal a pozitív adottságokkal, amikkel rendelkezünk, ha mindig ezek tudatában lennénk. Biztos vagyok benne, hogy erőforrásainkra koncentrálva, nagyobb önbizalommal és több mosollyal lennénk jelen a világban.

Nemrég egy olyan művész, alkotó emberrel beszélgettem, akivel azon voltunk, hogy megtaláljuk mik az ő értékei, ami megkülönbözteti másoktól, igyekeztem rávezetni arra, hogy megtalálja az ő belső kincseit A beszélgetésből idézek:

 

„- Mitől félsz?

- Attól, hogy nem lesz lehetőségem azzal foglalkozni, amit szeretek, mert nincs rá szükség.

- Miért okoz ez gondot számodra?

- Mert azzal foglalkozok, ami én vagyok, amit szeretek, amiben önmagam lehetek, ha ezt nem csinálhatom, akkor az olyan, mintha én nem kellenék a világnak.

- Van a közelmúltból pozitív élményed a munkád kapcsán?

- Van…, nemrég valaki úgy talált rám, hogy egy olyan képemet látta, ami úgy érezte nagyon kifejezi őt. Nagyon jó érzés volt, hogy valakinek a lelkét ilyen formában ragadhattam meg. Ez az igazi siker a számomra. És persze az is, hogy megvette, ami anyagi elismertséget is jelentett.

- Mi az, ami a te részed volt ebben a sikerben? Választanál kérlek, úgy egy üveget, hogy segítsen megmutatni a sikereidnek a titkát!

- Ez a türkiz-arany üveg nagyon vonz most engem.

- Mi jut erről az üvegről az eszedbe?

- Az aranyról a mélység, érték, csillogás, a türkizről a játékosság, könnyedség.

- Ha ez az üveg mesélni tudna, miket mondana, minek köszönheted a sikereidet?

- Minőségi, értékes dolgot igyekszem alkotni, maximalista vagyok ebben. A csillogás, a szépet, esztétikumot jelenti nekem, amire szintén törekszem. A türkiz pedig, hogy az alkotás folyamatakor egy könnyed, érzékeny hangulatba tudok kerülni, ami szintén érződik azon, amit készítek, és így ezt is át tudom adni, annak, aki nézi, vagy megveszi, amit készítettem. Ezek adják az esszenciáját az alkotásaimnak.

- Hogyan vannak ezek a tulajdonságaid a segítségedre?

- A maximalizmusom kitartóvá tesz a munkámban, a nyitottságom, érzékenységem abban segít, hogy ráhangolódjak az alkotásra, a megrendelőre. A játékosság a kreativitásban segít.

- Hogy állsz most ezzel a félelem érzéssel, mondjuk egy 10-es skálán?

- Amikor leültünk beszélgetni, akkor a 8-on álltam, de most már csak az 5-ön állok. Ez jó…!

- Nagyszerű, szerintem nagyon messzire jutottunk a türkiz/arany üveg segítségével! Most nézzük, mi segítene téged abban, hogy ezekre az értékekre többször emlékezz. Kérlek, válasz egy üveget, ami azt mutatja meg milyen az, amikor nincsenek félelmeid, amikor lubickolsz az alkotásban, és tisztában vagy az értékeiddel!...........”

 

inner shine

 

Gál Bori

szín coach

Bővebben a  szín coachingról

Írj nekünk!

  1. Neved*
    Kérlek adj meg nevet!
  2. Telefonszámod*
    Kérlek add meg a telefonszámod!
  3. E-mail címed*
    Kérlek add meg az e-mail címed!
  4. Melyik szolgáltatásunk felől érdeklődsz?
    Kérlek válassz!
  5. Ide írd a kérdésedet:*
    Kérlek írd le a kérdésedet!
  6. Ellenőrző karakterek*
    Ellenőrző karakterek
      ÚjratöltÍrd be kérlek az ellenőrző karaktereket