A „Kalandorkirálynő”- név honnan származik?
Eredetileg edző vagyok, akadályedzéseket tartottam és magam is évekig Spartan Race-versenyeken vettem részt. Többek közt azért is imádom ezt a sportot, mert nagyon sok mozgáskészséget fejleszt, sokat vagyunk a friss levegőn, mintha egy nagy játszótéren lennénk, ahol szabadon lehet sarasnak is lenni. A verseny számomra egy életúthoz hasonlít, ami tele van akadályokkal, néha leesik a fejünkről a korona a sárba, de visszatesszük, majd folytatjuk tovább. A kalandorság pedig az utazásokból jött, mert nagyon szeretek utazni, világokat felfedezni. Korábban edzőtáborokat is gyakran szerveztem, aminek csak a covid szabott határt.
Az életedben képletesen már többszőr is leesett a fejedről a korona...
Átvitt értelemben valóban a földről kellett felállnom többszőr is, 14 évesen elveszítettem az édesanyámat és nem sokkal később az édesapám börtönbe került, nemrég pedig a testvérem önkezével vetett véget az életének. 14-16 éves korom közt iskolai hiányzások, hétvégi partik és drogok körül forgott az életem. Ennek az vetett véget, amikor az egyik buliban egy bedrogozott srác, azt mondta nekem, hogy számára ez az élet, hogy a hétközben megkeresett pénzét hétvégén drogokra és partikra költi. Akkor, mintha az életem filmje pörgött volna le előttem, és tudatosodott bennem, hogy én viszont nem ezt akarom magamnak, hanem Oscar díjas színésznő szeretnék lenni és emberekkel szeretnék foglalkozni. Ez a vízió olyan erős volt bennem, hogy akkor egy döntést hoztam, hogy kiszállok ebből a bulizós álomvilágból és az igazi világban valósítom meg az álmomat. Az iskolában a tanároktól kértem segítséget, akik nagyon támogatóak voltak, így szép lassan sikerült visszarázódnom és végül 4-5-re érettségiztem.
Szerinted minek köszönheted, hogy 16 évesen lépni tudtál ebből a helyzetből?
Mindig bátor ember voltam, és sosem éreztem cikinek segítséget kérni. Be mertem ismerni magamnak, hogy ebben a helyzetben vagyok és hogy a jövőképemhez közelebb kerüljek segítséget kell kérnem.
A sport is segített ebben?
A mozgás mindig fontos volt számomra, mivel ADHD-s hiperaktív vagyok nagy mozgásigénnyel rendelkezem, ezért muszáj levezetnem a bennem lévő energiákat, különben befele kattogok és agyalok. Az aerobikkal elsőre szerelembe estem és nem csak órákra jártam, hanem elkezdtem aerobik edzőnek tanulni, majd további hasonló képzések követték egymást, kedvencem a dance aerobik volt, imádtam a koreográfiákat, a zenére való mozgást.
Mostanában a fizikai edzésekről a mentális edzések felé tolódott a hangsúly és főleg mentorálással kezdtél foglalkozni...
Anélkül, hogy tudatában lettem volna, a mentális felkészülés már korábban is a része volt az egyéni és csoportos óráimnak. Amikor a covid miatt hátra kellett lépni, összeállt bennem a kép és vált számomra egyértelművé, hogy valójában én ezzel is foglalkozom. Innentől viszont már tudatosan kezdtem el önismereti témákban webinárokat szervezni, meditációkat tartani és egyéni mentorálást is vezetni.
A mentorálás alkalmával mi történik?
Azt szoktam mondani, hogy abban segítek az embereknek, hogy a fix nézőpontjaikat, mint berögzült „szemüvegeiket” levegyék és meglássák milyen más lehetőségeik vannak még, amiket eddig nem vettek észre. Megtanítom őket, hogy olyan kérdéseket tegyenek fel maguknak, amik tágítják a perspektívájukat, hogy merjenek kalandosak lenni – mint egy tágra nyílt szemű kisgyerek, aki lelkesedéssel és kíváncsisággal van a világ iránt.
A fizikai edzések tartása nem hiányzik számodra?
Az edzés oldal egyelőre háttérbe került, mert erősen foglalkoztat a gondolat, hogy hosszabb időre külföldre utazom és nem akarom cserben hagyni a klienseimet, ezért egyelőre keresem azt a formát, ami át tudná hidalni a távolságot.
Mi lett az Oscar díjas színásznő álmoddal?
Szerintem én a megszületésem óta tudom, hogy színésznő szeretnék lenni, csak aztán elhittem a környezetemnek, hogy ez miért nem fog sikerülni. Most jött el az ideje annak, hogy ismét megtaláljam magamban a hitet és megvalósítsam, amit igazán akarok.
Mi az, amit igazán szeretnél?
Az a vágyam, hogy körbe utazhassam a világot, egy nagyon erős vízió él bennem arról, hogy a színpadon állok, előadásokat tartok, kalandokról mesélek, életérzéseket adok át. Annak szeretnék a hírvivője lenni, hogy az embereknek van választásuk és lehetséges lelkesen élni az életüket. Most ott tartok ennek a megvalósításában, hogy keresem a lehetőségeket, hogy erősítsem az angol tudásomat és kijussak Amerikába.
Árad belőled a lelkesedés, ahogy a vágyaidról mesélsz. Ez a szenvedély mindig jellemző volt rád?
Szerintem a kifogyhatatlan lelkesedés mindig bennem volt és elemi kíváncsiság él bennem a világ iránt. Persze volt amikor ez megcsappant bennem és sötéten láttam a világot, annak ellenére, hogy már a húszas éveim elején nagyon sok önismeretet segítő technikát próbáltam ki pl: agykontrolt, transzlégzést, pránanadit, théta healinget, hipnoterápiát, családállítást – de még mindig be tudom magamnak mesélni, hogy áldozat vagyok, hogy túl erős vagyok. Ezek az akadályozó hitrendszerek folyamatában bomlanak le és győz a bennem lévő erő, amikor ismét fel tudom tenni magamnak a kérdést, hogy mi van még itt, amit lehet csinálni?
Mesélnél a folyamatról, hogy mit teszel azért, hogy az álmod megvalósuljon?
A többek által előszeretettel ajánlott reggeli rutinokat sokáig csináltam, de rá kellett, hogy jöjjek, azért, mert valami másnak működik az nem biztos, hogy nekem is fog.
Számomra a Access Bars, a kérdésekben gondolkodás, ami igazán segít. Úgy kezdem a napot, hogy nyitott kérdéseket teszek fel pl: mi az, ami számomra ma működik? Kivel lenne jó kapcsolódni ma, ami segít mindkettőnkből a legjobbat kihozni? Mi kell ahhoz, hogy a mai legyen a világ legboldogabb napja? – ezeket a kérdéseket szabadon hagyom a világban, nem korlátozom aggyal a lehetséges válaszokat, hanem figyelem milyen érzések jelennek meg bennem. Ha például félelem, akkor felteszem a kérdést, hogy mi más lehetséges még? - és nem engedem, hogy a negatív érzés, egy negatív gondolkodási spirálba vigyen.
Ezen kívül szeretem szégyentelenül leírni azt amire vágyok, miközben nem kérdőjelezem meg és nem gondolkodom azon miként fog mindez megtörténni.
Az elköteleződés jegyében pedig merek kérni az ismerősöktől is. A kérést nem szabad túlgondolni és összekeverni az erőszakoskodással vagy követeléssel. A kérésre úgy kell tekinteni, mint egy lehetőségre, amivel kinyitunk egy ajtót.
Végül, amit még fontosnak tartok a folyamatban, hogy a testre is odafigyeljek, mert a mozgás segít a lelkesedést megtartani, sőt akár fokozni is.
Az előfordulhat, hogy tudjuk mit szeretnénk, de úgy érezzük nincs erőnk megvalósítani?
Mindenki egyedi energiaszinttel születik, de mindenkiben van erő és azt várja, hogy a saját szolgálatunkba állítsuk. Az előfordulhat, hogy a belső erő elérését saját magunk akadályozzuk a berögzült nézőpontjaikkal, mert minél kötöttebben gondolkodunk, annál nehezebb hozzáférni. Aki azonban nem gondolkodik a „hogyanról”, nem akar mindent kontrolálni, hanem szabadon hagyja a gyeplőt és azt figyeli mit kell tennie, annak hamarabb tudnak teljesülni a vágyai, mert amit el tudsz képzelni az lehetséges, sőt a képzelet is csak egy korlát. Magadban higgy, még akkor is, ha mások lebeszélnek róla, mert nekik más a valóságuk.
Veled mikor fordult elő ehhez hasonló?
Nemrég tértem vissza Mexikóból, amitől többen óvtak mondván, hogy egyedül, nőként veszélyes oda utazni. A bátorság listámra írom, hogy mégis elindultam, sőt nagyon otthon éreztem ott magam és remekül sikerült az egy hónapos kaland.
Diana Meral Yamak